Nem bírom elviselni a fájdalmat, mi most elfogott.
Hogy nélküled éljem le az életem, elképzelhetetlen.
Bár érthető ez a helyzet, hisz a tiltás eleve mérget adott mindenhez.
De ez a szív annyira szeret, meghal ha nem érzi többé az igaz szerelmet.
Minden erőm elvész nélküled, nem élhetem így le az életem.
Sose lennék boldog, ha most mindent eldobnánk. Harcolni kell az igaz szerelemért, de egyedül nem lehet, ehhez ketten kellünk, nélküled minden reménytelen.
De ha mégis feladod, hát legyen,
nem kényszeríthetlek, te döntésed.
De egy valamit megígérhetek:
A szívem senki mást többé nem szeret,csak téged.
Ebben biztos lehetsz!
Balatonon nyaralunk. Fekszünk a napsütésben, hirtelen támad az ötlet: bál ma este? Pár órája hallottam valaki erről beszélt, akkor nem foglalkoztam vele, de így átgondolva…barátnőmmel tehát bálba készültünk. Na de nem ilyen nagy puccos bál, csak sima kis egyszerű Balaton-parti bál. Végre felvehettem krémes színű ruhámat. Hajunk, arcunk, ruha, egyéb minden kész, rendben van, indulhatunk. Odaértünk, a hangulat mesés csillog a Balaton vize, minden szépen de mégis egyszerűen feldíszítve, kedves emberek, udvarias úriemberek. Kell ennél több? 2 órája vagyunk itt, ebből másfél óra tánccal telt el, fél óra beszélgetésekkel, evéssel. Minden tökéletes. Jött egy szép szám, felfigyeltem rá, hisz valahol már hallottam. Lassúbb, kis aranyos zene volt, körbe néztem. Felfigyeltem egy csillogó szempárra, egy ideig csak néha-néha egymásra néztünk, aztán elindult felém, de közbe megállt, gondoltam nem, biztos egy ismerőséhez indult. Aztán barátnőm hívott, igyunk egy őszilevet, mentem, nem is foglalkoztam a sráccal. Egy fél óra telt el, és éreztem valaki megállt mögöttem, fél szemmel láttam mozdítja a kezét, hozzám ért. Én megfordultam, Ő volt az, az a srác. Megijedtem, el se hittem. De a folytatást se akartam elhinni, nyújtja felém a kezét és ,,elrabolhatlak egy táncra?” pár másodpercig csak néztem rá nagy meglepődött szemekkel, Ő izgatottan várta a választ, némi félelem is látszott a szemében, már-már elhúzta volna a kezét és elment volna, de…. elkezdtem nyújtani felé a kezem. Megfogtuk egymás kezét, szinte egyszerre szorítottuk meg. Bevitt a táncparkett közepébe. Épp egy vidám zenét játszottak, táncoltunk de nem sokáig mert ezután lassú zenét kezdtek el játszani, és bemondták, hogy ez minden évben elhangzik ez a dal és már hagyománnyá vált a bálban. Ő közelebb lépett, megfogta a derekam és a kezemet gyengédebben mint eddig. Nem is tudtuk mi az amit táncolunk nem volt se keringő se semmi hivatalos. Végig egymás szemébe néztünk, néha beszéltünk is, kérdezte a nevem, ő is bemutatkozott, elárultuk hol lakunk, hány évesek vagyunk, és egy nagyobb csönd után megszólal, ,,olyan…olyan kis csinos vagy így ilyen ruhában, tényleg mintha te lennél maga ez a stílus” én elmosolyodtam, zavartan kicsit elfordítottam a fejem, de majd megint rá néztem. Csak táncoltunk, mintha semmi más nem is létezne csak mi a zene és a tánc, nem mondanám, hogy teljesen beleszerettem, el se gondolkoztam ilyeneken csak élveztem a jelenlétét, a táncot, a zenét, az egész hangulatot. Véget ért a zene, táncolni is abbahagytunk, kicsit hátrébb lépett, de fogta a kezem, csak ilyen kis aranyosan. Mosolyogva mondta, hogy bár megígérte barátnőmnek meg nekem, hogy csak egy táncra rabol el, de szeretné kicsit megtörni ezt az ígéretet. Mondtam, rendben van csak még visszamegyek hozzá. Ő azt mondta, hogy persze, akkor ő is megnézi röviden mi van a családjával. Még néztünk egymásra, közelebb lépett, és azt mondta, ,,várlak a parton”. Még ezután se ment, nézett rám, látszott a szemén, valamit akar még, de mondtam neki, akkor majd találkozunk, és elmentem. Persze, várhatóan barátnőm nem bírt magával kérdezősködött, de mit mondtam volna? Elmeséltem ki Ő, nevét, korát, hova valósi. Kb. 35 perc múlva lassan kisétáltam a partra… láttam ül a padon, odamentem, megálltam a pad előtt boldog szemekkel rám nézett, felállt, mondta nyugodtan üljek le. Beszélgettünk, nevettünk, szóval minden mint a filmekben. Aztán elmentünk sétálni, mondta tud egy jó helyet, megfogta a kezem és elkezdtünk lassan futni. Egy nem túl stabil stégre vezetett, aminek a végén egy kis csónak volt. Tervezte, szerintem hogy odavisz, mert takaró is volt benne. Beültünk és folyattuk a beszélgetést. Néha mindig közelebb ült hozzám, nem tolakodóan, mindig valami ürüggyel. Épp mesélek neki, mintha valami érzés kelt volna benne, nagyra nyitódtak szemei, megfogta mind2 kezem, néztem én is rá néha- néha elnéztem másfele, aztán vissza rá. Kezdtem én is érezni valamit, egyre jobban, de félelem is volt bennem, sajnos nem kevés, de a jó érzés több volt mégis. Zavarba jött, elkezdte mondani… ,,tudom, ez most lehet túl rendszerint lenne, túl tipikus filmes de……” nézek rá, nem igazán értettem mire akar kilyukadni, bár sejtésem volt, de nem mertem elhinni, inkább nem is vettem komolyan mit gondolok, csak vártam a választ. ,,dee..” folytatja mosolyogva, de nem mondja tovább, odahajol hozzám, ad egy puszit az arcomra. Nem gondoltam, hogy rögtön első találkozásnál odaillik a csók, de ez az egész történet, bál, zene, tánc Vele…egyszerűen túl mesés volt, hogy kimaradjon, megint odahajol, már én is hajoltam picit felé és…megcsókolt, illetve csak kis csók volt, de mint egy mese. Ha nem történik meg álmomba se mernék ilyet álmodni, na jó lehet mégis. Csak röviden csókolt meg, persze ez természetes így, aztán átöleltem volna, de még annyira idegen volt minden. Kicsit zavartan néztem rá mosolyogva, mondott még pár dolgot, szépeket is. Mondtam, ne haragudjon de meg nézném az időd. Telefonomon néztem, mi máson, egy SMS barátnőmtől, hogy visszament a házba, és nyitva hagyta nekem az ajtót, majd zárjam be és ébresszem őt fel ha esetleg már aludna ha odaérek. Kérdezte mi az, már aggódnának értem?! Elmondtam, hogy barátnőm írt, hogy már elment. Felajánlotta, hogy elkísér, én elfogadtam kérdeztem nem e gond, mert ilyenkor sötétben nem nagyon szeretnék egyedül járkálni. Aranyos volt, azt mondta nem is hagyna egyedül menni. Hazafele úton is sokat beszélgettünk, a levegőben, a szavak között lehetett érezni, hogy itt talán érzelmek is lehetnek, egyértelmű nem volt,csak feltéletezhető. Minden lépésben volt egy kis szomorúság, hogy mindjárt jön a búcsú az utolsó lépésig beszélgettünk. Mikor megálltunk az ajtó előtt szomorúan nézett rám, átöleltem, ne szomorkodjon. Magához szorított, az súgta, holnap is szeretne látni. Ránéztem, mosolyogtam, bólogattam, mégegyszer magához húzott. Mondta nézzek az égre, hogy ragyognak a csillagok, egy hullócsillag, mondtam és mutattam rá, megfogta a kezem, a szívéhez tette és azt mondta kívánjunk valamit, becsuktuk szemünket, kívántunk… mondtam, nekem lassan mennem kéne. Aztán megadta a telefonszámát, én is enyémet. Megfogta még egyszer a kezem, adott még egy puszit és elköszöntünk, Jó éjt. Mosoly. Kinyitottam ajtót, ő lassan elindult, még visszafordult integettem, ő puszit küldött még a levegőben. Egyszerűen hihetetlen, mesés. Ez a BOLDOGSÁG KEZDETE. Zakója nálam maradt, nem engedte, hogy visszaadjam, azt mondta majd holnap, és nála is maradt tőlem valami, a sál. Barátnőmet nem ébresztettem fel, egész éjjel a zakót szorongatva aludtam. Ez volt életem legszebb napja.
Sokáig azt hittem, én nem tartozom ide, én egy másik országba tartozok, teljesen meg voltam győződve róla. Egy csodálatos, gyönyörű hely, mint a mesékben. Aranyos, mesés kis hegyi falvak, csodálatos táj. Minden tökéletes. De biztos, hogy ott vagyok én otthon? Miért? Mert szép a táj, mert csodálatos, mesés ott minden? Mert ott jobb az életkörülmény? Mit ér mindez, ha nem vagy boldog. Hisz nem ettől leszek boldog. Nem attól hogy többet keresek majd mint itt. Akkor mitől? Szeretet. Boldogság = szeretni és szeretve lenni. Ez minden, ettől lesz az ember igazán boldog. Szeretet nélkül élni, nem lehet, nem is szabad. Mindenkinek joga van a boldogsághoz, és elő is lehet teremteni csak akarni kell és hinni benne. Voltam nem kevés időt abban a csodaországban, ahova annyira vágytam. És miután hazajöttem és újra a családom, barátaim és a szerelmem közelében voltam, már nem vágytam oda vissza. Nélkülük nem értékes az a mesés hely sem. Lehetsz sikeres, lehet szép házad, lehetsz gazdag, semmit nem ér ha nem vagy boldog. És igen, aki szeret, annak fájdalmat is tudnak okozni, erős lelki fájdalmakat, és úgyérezzük nem akarunk tovább így élni. De mindig van megoldás, akkor is ha nehéz rátalálni. Én se nagyon találok rá, de bízok benne, hogy egyszer majd megtalálom a megoldást a problémára. Utána jöhetnek újabb problémák, de kellenek azok mert különben unalmas lenne az élet és nem értékelnénk a tökéletes pillanatokat.
Amikor mindennél jobban szeretnél valamit, és mikor lehetőség nyílik rá, megijedsz! Elgondolkozol tényleg akarod e, rossz esetben inkább visszahúzod magad. Pedig nincs veszíteni való. Én is így éreztem ma. Mikor sok profi közt, akik szinte szülétésük óta csinálják, ott voltam én, aki 17 évesen kezdi el. Megkönnyebbülésemre olyanok közt voltam, akik szinte ugyanolyan szinten vannak, ugyanabban vagy idősebb korban, vagy nem olyan sokkal előrébb. Már jobb volt, a feladatok amiket mondtak, többnyire már tudtam őket, vagy már ezelőtt is próbálkoztam, és van amelyiken javítottam is. És milyen jó érzés, mikor lepődötten néz rám az edző: ,,Vagy úgy, te ezt már tudod!?" vagy a dícsérő mondat: ,Igen ez jó lesz, nagyon jó!". Minden az első alkalommal. Csodálatos érzés. De mivel ez egy nagy álmom, persze valaminek közbe kellett jönnie, ami azt akarta, ne menjek el, itthon akart marasztalni, kényszeríteni a pihenésre. Hát nem pont mára lettem náthás?! De ez nem állított meg. Nem fogom az unalmat választani a nagy álmom helyett. De ez azért is jó jel, mert akaraterőm ezek szerint egyre erősebb. Ami már rámfért, mint az önbizalom, de hogy az normális szinten legyen, még várni kell. A szomorú az hogy a napi 2szer helyett én heti egyszer jutok el oda. Dehát majd még ki kéne deríteni, van e egyáltalán hozzá tehetségem. Amit nagyon remélek, hogy van.
Néha vannak gondolatok, amiket úgy szívesen leírnék. Hát gondoltam egy blogra. Nem fogok túl gyakran írni, attól függ van e valami amit egy nem túl rövid szöveg formájában le tudok írni. Kritikákat kommentáljatok! : )
